Kápolna Honlapja
Kápolna Honlapja
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látnivalók
 
Közalapítvány

 

KURATÓRIUM ELNÖKE:  Dr Berecné Dr Huszár Éva

TAGJAI: Lendvay Mátyás , Polyák Sándorné , Szabó Béla , Nagy Béla , Juhászné Szabó 

              Éva ,

 Az alapítvány eddigi tevékenysége:

  Alapítványunkat 1997-ben jegyezték be (bírói végzés: Pk. 6.0.072/1997/8)

 Célunk a faluban élő emberek életminőségének javítása. Ezen belül feladatunknak tekintjük a történelmi és népi hagyományok ápolását , a művelődési , kulturálódási és sportolási igények ösztönzését és bizonyos szintű segítését. Figyelmet fordítunk a település műemlékeinek állagmegóvására , köztereink rangossá tételére , a faluban még fellelhető történeti és népi értékek megőrzésére. ápoljuk 10 éve meglévő erdélyi testvérkapcsolatunkat is.

  Céljaink megvalósítására pályázatokon elnyert összegeket , minisztériumi , milleneumi és Széchenyi Terv- támogatást , több esetben jelentős országos és helyi közfelajánlást használtunk fel. Tevékenységünket -mint alapító - támogatja a község önkormányzata és képviselő testülete.

Eddigi eredményeink:

 1999 február 27 -én avattuk fel a kápolnai csata 150. évfordulójára a szobor kompozíciót. Az alkotást Sebestyén Sándor szobrászművész készítette. A kápolnai csata helyszínén régészeti ásatásokat végeztettünk.

 2000augusztus 20-án adtuk át a milleneumi emlékparkot , valamint a Kápolna története c. falumonográfiát. Az erdélyi fiatalok magyarországi utazását finanszíroztuk és szerveztük meg

 2001 - ben elkészítettük a védett Kossuth-Dembinszky hársak állagmegóvását , valamint  magyar fiatalokerdélyi utazását finanszíroztuk és szerveztük.

2002 védnökségünk alatt készült el a templom külső tatarozása és elkészíttettük a templom díszkivilágításának első ütemét , megrendeztük a tájház kiállítását , kézműves tábort szerveztünk, valamint Erdélyi fiatalok magyarországi utaztatását szerveztük meg.

2003 megújítottuk a templomparkot , kézművestábort szerveztünk , Kápolnaiak utaztak szervezésünkben Erdélybe.

hat éves tevékenységünk alatt többször juttattunk el diákokat a Dobó István Vármúzeum Vártáborába és kerékpáros- klubot támogattuk anyagilag.

Pénzben 15 millió Ft , munka- és anyagfelajánlásban 5 millió Ft támogatást szereztünk Kápolna számára.

              

 
Naptár
2026. Január
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
Pontos Idő
 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM